Én így küzdök a halál tabuja ellen

Ha valaki néhány évvel ezelőtt megkérdezte, hogy mivel foglalkozom, akkor vettem egy nagy levegőt, és elkezdtem szépítgetni a tényt, hogy az életvégi tervezés mikéntjei körül telnek a napjaim. Kicsit úgy beszéltem, ahogy egy vérbeli multi-level marketinges ügynök: semmiképpen sem mondtam ki nyíltan, hogy mi is ez, hanem elmondtam, hogy ez valami nagyon új dolog és nem egy hagyományos 8 órás irodai munkát kell elképzelni, de legalább rugalmas az időbeosztásom és több időt tölthetek a gyerekekkel. Sorra vettem ennek az életmód-váltásnak az összes előnyét, mintha meg kellene indokolnom, hogy miért vágtam ilyen szomorú témába a fejszémet.

Valójában számomra ez nem is volt annyira szomorú téma. A hospice önkéntes képzés, és a betegek melletti szolgálat alatt inkább úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyem. Otthonosan éreztem magam, nem éreztem megterhelőnek, ezért amikor felmerült a kérdés, hogy “Hogy bírsz haldoklók között lenni? őszintén válaszoltam, hogy ez számomra természetes dolog, nem érzem, hogy bármit “ki kellene bírni”, és régóta szerettem volna már igazán közvetlen módon az emberek segítségére lenni.

Sokat olvastam a haldoklásról, halálról és a gyászról. Számos életvégi szakértőt hallgattam a mentálhigiénés képzésen, konferenciákon és megbeszéléseken. Jónéhány embernek segítettem azzal, hogy egy-egy szakértőnél utánajártam, hogy mi lenne a problémájukra a legjobb megoldás. Az életvégi tervezés és az életvégi döntések állnak munkám középpontjában, rutinosan kezelem a felmerülő kérdéseket vagy irányítom a megfelelő szakemberhez a hozzám fordulókat. A saját családomban felmerülő betegségek is csak megerősítettek abban, hogy itt tudok a leghasznosabb lenni, hogy erre a fajta tudásra szükség van.

Mindezzel a tapasztalattal a hátam mögött, ha most megkérdezik, hogy mivel foglalkozom, akkor tisztán és érthetően válaszolom, hogy életvégi tervezés tanácsadó vagyok. Majd türelmesen kivárom a kérdező reakcióját, és nem kezdem el rögtön győzködni arról, hogy milyen jó dolog is, amit csinálok, mert tudom, hogy az életvéggel való foglalkozás nem való mindenkinek. De azért nagyon valószínű, hogy egy napon majd, ha a halálról, félelmeiről, döntéseiről akar majd beszélgetni, akkor engem fog megkeresni, mert tudja, hogy velem lehet beszélgetni a halálról. A halál számomra nem tabutéma. Nem terhelnek vele, számomra természetes erről beszélgetni, és örülök neki, ha segíthetek másoknak eligazodni az életvégi kérdésekben – de nem akarom magamat ismételni, remélem érthető, amit magyarázok.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.